Etika

Lelkiismeret, a jó és a rossz

A lelkiismeretünk általában gyermekkorban fejlődik ki.
Ha Freudot kérdezzük, akkor ő azt mondaná, hogy a szülői befolyással, és úgy általánosságban véve a felettes én kialakulásával együtt alakul ki, de Freudnál a felettes én, mint büntető szerep jelenik meg. Ezzel szemben a lelkiismeretünk felismeri mi a jó és a rossz, és erről erkölcsi ítéletet alkot.

Tehát a lelkiismeret nem csak büntet, hanem megerősít és megdicséri a “jó cselekedeteket”.

Többen is foglalkoztak a kérdéssel, hogy a lelkiismeret mi is tulajdonképpen.

  • Platón szerint daimonion, a lelkünkben keletkező belső hang.
  • Auinói Szent Tamás szerint ez a szellemi megismerőképesség, vagyis a “kell”, az a kell, amit meg kell tenni.
  • A pszichológusok szerint a lelkiismeretünk igyekszik összhangban tartani saját magunkat, vagyis az ideális énképünket.

Akárhonnan vizsgáljuk tudjuk róla, hogy:

  • valamiféle ösztön
  • képesség
  • elsajátított viselkedési norma
  • tisztán szellemi (nincs semmilyen egyetemes lelkiismeret, mely írásba lenne foglalva)

Ha a lelkiismeretünk alapján ítéljük meg cselekedeteinket, akkor döntéseink, amelyek a tetteket előzik meg, egy erkölcsi ítélet alá kerülnek. Egy cselekedet akkor jó vagy rossz, hogyha összhangban van a lelkiismeret által felismert erkölcsi követelményekkel.

Mik azok az erkölcsi követelmények, mik határozzák meg?

Az erkölcs történelmi, társadalmi közvetítésben megvalósult parancsoló és megengedő szabályok, erények, helyességek.

Pl: Tiszteld szüleidet! Gondolj csak bele, milyen lenne a szüleidet magázni! Ha megkérdezed szüleidet, de leginkább nagyszüleidet, ők biztosan még magázták az ő szüleiket, mert akkoriban még az volt az elvárás, a norma.

Az erkölcs eredetileg a görög ethosz szóból származik és az állatok legelőjét, tartózkodási helyét jelentette. Ezt felváltotta később az ember lakhelye, majd a lakással, a lakóhellyel összefüggő dolgok, ahol kialakultak a hagyományok, szokások, és az illem.

  • Az erkölcsi normák szabályozzák, mit tartunk jónak és rossznak.
  • A normák (elvárási szint) mindig az adott közösségben vannak érvényben.
  • A morál (erkölcs), pedig kialakítja a moralitást (lelkiismeretesség).

Ezek együttesen szabályozzák az adott korra érvényes erkölcsöt.

Az erkölcs fogalmának vizsgálata során viszont olyan kérdések merültek fel, hogy ki viselkedik erkölcsösen, van-e erkölcs nélküli ember, mi az erkölcsi méltóság, és mindenki rendelkezik-e vele?

A jó és a rossz

This image has an empty alt attribute; its file name is good-vs-bad-2389058_640.jpg

A jó és a rossz kérdésköre nagyon régre nyúlik vissza.

Kezdetben , amikor még nem beszélhetünk monoteista vallásról, úgy gondolták, a dualisták, hogy a jó és a rossz állandó harcot vív egymással. (A dualista felfogásban a Jó és a Rossz, mint istenek voltak jelen, és az ő harcuk jelentette a világ előrehaladását.)

Utána jött az a felfogás, hogy a világ (Lét) egészében véve jó, ami pedig rossz, az a jó hiánya miatt az.

Egyes feltételezések szerint a rossz

  • a nélkülözés miatt van, mivel végtére is szükségleteink kielégítése, testileg és lelkileg is értve, társadalmi korlátokba ütközik.

Másik feltételezés szerint

  • ragaszkodunk vágyainkhoz.
  • rossz választásokat hozunk, és amiatt szenvedünk.
  • mindent csak kölcsön kapunk, semmit sem örökké (Epiktétosz görög, sztoikus filozófus nevéhez fűződik ez a gondolat.)

Az erkölcsi jó ezekkel szemben mindig pozitív, szándékában és következményében jó, élvezetet okoz, szabálykövető és leginkább mások javát veszi figyelembe saját vágyaink helyett.

Egy kis levezetőnek: