Etika

Etika és a nyelv

Az ember társas lény. De mint társas lény, több tulajdonsággal is rendelkezik ezen belül:

  • egyedi
  • kisebb vagy nagyobb csoport tagja
  • nem felcserélhető
  • cserekapcsolatokban él, mely lehet árukapcsolat vagy eszmei

Az egyéni öntudat a szerzetesség idejében kezdett formálódni a IX.-X. században. Mégis azt mondhatjuk, hogy a reneszánszban kezdett el virágozni, amikor az önarcképek és az önéletrajzok egyre népszerűbbek lettek.

Annak ellenére, hogy az én és az énesség került az eszmei világban előtérben a kora középkorban, mégsem mondhatjuk önzőnek ezt az időszakot, hiszen az egyéniségek is csoportba tömörültek. Mai példákkal megnevezve, ilyen csoportosulások a szakkörök, hobbikörök, vagy akár életmód alapján létrejövők is: egészséges étkezés, sportolás, vegán…

Ahhoz, hogy az ember jól megértesse magát, elsődlegesen egy közös nyelvre van szükségünk. Az emberi közösségek nyelvből születnek, és a nyelv a közösségekből virágzik ki, legyenek ezek akár szimbólumok, akár betűkből összeálló szavak.

Fontos figyelembe venni, hogy egy közösség nyelvhasználata társadalmilag és kulturálisan meghatározott.

Mi akadályozhatja a megértést?

  • szerepválság
  • beleélés (empátia) hiánya
  • kölcsönös megértés nem viszonylagos