Etika

Erkölcsi autonómia

Egy korábbi bejegyzésben már szó esett arról, hogy döntéseinket milyen irányelvek mentén hozzuk meg, és hogy ezeket vajon szabad akaratunkból-hozzuk-e meg.

A mostani témánk a szabadság és a szabadosság fogalmak közé csoportosulnak, és megnézzük, hogy mi is a kettő között a különbség.

Szabadság

Az etikában az autonómia (szabadság, önállóság, függetlenség) az erkölcsi cselekedetek alapja. Vagy legalább is a legtöbb bölcselkedő/filozófus ezt veszi alapul.

A keresztény erkölcs szerint minden ember valamilyen értelemben “önmagának törvénye”, vagyis a cselekedetek etikai megítélését a lelkiismeretre alapozza. Ennek alapján kijelenthetjük, hogy nem szabad senkit arra kényszeríteni, hogy lelkiismerete ellen tegyen.

Kant: A tiszta ész kritikája

Immanuel Kant (német filozófus) szerint az autonómia az erkölcsiség legfőbb elve.

az erkölcsi törvény kizárólag a tiszta, gyakorlati ész autonómiáját fejezi ki

Heller Ágnes: Általános etika – Kant: A tiszta ész kritikája című művéből

Abban az esetben, ha Kantra hallgatunk, felvetődik a kérdés, hogyha egy személyről azt állítjuk, hogy abszolút autonóm, vagyis, teljes mértékben szabad, és ezt a szabadságot az erkölcsi döntéseinek helyessége adja, akkor igazából, annak az egyénnek nincs szabad akarata. Ez a paradoxon azt fejezi ki, hogy azoknak, akiknek a cselekedetei meghatározottak az autonóm én által, azoknak szabadsága erősen korlátozott, hiszen csak egy egyenes úton haladhat, mégpedig az erkölcsi törvények útján.

A szabadság, vagyis a szabad választás (és nem szabad akarat) lehet egy, adott határok között magát megválasztó ember is. Itt a legfőbb kérdés az, hogy az egyén meg tudja-e változtatni magát az adott korlátok közt, vagy sem; sikerül-e az önkiteljesedés (beskatulyázott néprétegben élő személy egyetemre járhat-e; alacsony jövedelemmel rendelkező személy lehet-e sikeres vállalkozó…).

Abban az esetben, ha a kérdésre igen a válasz, akkor van szabad döntési helyzetünk. (Erről már korábban volt szó érintőlegesen.)

Ez szembe megy a kanti nézettel, vagyis az előre determinált sorssal, mely a helyes, erkölcsi cselekedetek sorozatos követését követi.

Vannak helyzetek, kommunikációs skillek, amelyek segítenek bennünket /mások révén/ szabadságunk elérésében:

  • tanácsadás
  • ítéletalkotás
  • buzdítás

A választás szabadsága tehát azt jelenti, hogy választhatunk egyik vagy másik cselekedet között, de a választható megoldások mindig korlátozottak. Tehát szabadságunk valamilyen szinten korlátoltak, de ez nem vonja maga után, hogy az egyén szabadsága ne teljesedhetne ki.

Tagadás és szabadosság

A szabadság két véglete a tagadás, és a korlátok nélküliség.

Azokat az egyéneket, akik tagadják, hogy szabadságban élhet az ember, deterministáknak nevezzük. Az ő szemszögükből nézve érvényét veszti a jó és a rossz, az érdem, vagy a bűn, az igazság és az igazságtalanság. Nevüket arról kapták, hogy ők az életet, mint eleve elrendelt útnak fogják fel, így a szabad választás lehetősége csupán csak illúzió.

A másik véglet a szabadosság, ahol a végtelen öröm és eufória várhatná az ember, vagyis a korlátok teljes és totális áthágása. Itt a korlátokról tudomás van, egyszerűen csak ennek figyelembevétele nélkül élnek az emberek. A szabadság ebben az esetben csak illúzió. Leginkább a drogfogyasztáshoz lehetne hasonlítani, amikor a pillanatnyi élvezet megadja az örömöt, de nem ad teljes boldogságot az élethez. Pillanatnyi szabadság a hosszú távú helyett.